A karácsony minden évben versenyfutás az idővel – de úgy tűnik, nem csak nekünk, hanem magának a Mikulásnak is. A nagy rohanásban idén ő is rájött: ha a rénszarvasok elfáradnak, ha a szán lelassul, ...
Van, hogy egyetlen apró dekoráció képes átírni a hangulatot – és pontosan ez történt Jennifer Aniston otthonában is. A színésznő ünnepi posztja elsőre semmi különöset nem mutat. egészen addig, amíg ...
A TV2 Csoport bejelentette a Lakásvadászok, a Kincsvadászok és az Újratervezés időpontját és a műsorokkal kapcsolatos részleteket. Előzeteseket is kaptunk. „Indul a valódi vadászat a TV2-n: a november ...
Nagy várakozásokkal érkeztem a Vadászat után című pszichológiai thriller vetítésére. A filmet ugyanis az a Luca Guadagnino rendezte, aki a Szólíts a nevedent is, és Julia Roberts állítólag olyan ...
A Bodö/Glimt történelmet írt azzal, hogy bejutott a labdarúgó-Európa Liga elődöntőjébe, ezért több tízezer szurkoló szeretne ott lenni a Tottenham elleni visszavágón, de közülük csak nagyon kevesen ...
Eddig 300 ezer gyereket ért el a vadászkamara ifjúsági programja, amelynek a szervező szerint a természet megszerettetése az elsődleges célja, és amely megszervezését az tette lehetővé, hogy a kormány ...
22:00 National Geographic Wild HD XXII / 1. rész 23:00 National Geographic Wild HD XXII / 2. rész 23:00 National Geographic Wild XXII / 2. rész január 13. - hétfő 00:00 National Geographic Wild HD ...
Közel egymillió forintot adtak át a vasárnapi Diana-vadászat után Békés vármegyei és országos felajánlásokból Dévaványán. Mégpedig egy nyolcéves, ifjú Diana gyógyulására az édesanyjának, Szabóné ...
Különös balesetről számolt be a magyarországi katasztrófavédelem: árokba borult egy kilenc rénszarvas által vontatott szántalpas jármű Mikulás napjának reggelén az M6-os autópálya országhatár felé ...